Liczencziás Ferenc

Képesítés: pszichológus, család- és párterapeuta

2003-ban végeztem az ELTE pszichológia szakán. Az egészségügyben, az oktatásban és a családsegítésben végzett munkám során hamar szembesültem azzal, hogy az egyén pillanatnyi problémái nehezen érthetőek meg az előzmények, az eredeti és a jelenlegi kapcsolat-rendszerek ismerete, átlátása nélkül. Ezért olyan módszerekben képződtem, amelyekben kiemelt szerepet játszik a rendszerszemlélet. Egyénekkel, párokkal és családokkal végzett munkámban a család- és párterápiás, a pszichodráma, az NLP és a videotréning képzéseken szerzett szakmai ismereteim integrálására törekszem.

Nemcsak segítőként, hanem magánemberként is törekszem az említett integrációra, a folyamatos önfejlesztésre, az egyensúly megteremtésére. Ennek érdekében rendszeresen sportolok, zenélek, írok… Mindezekben az a belső út a lényeg számomra, amelyen nemcsak ömagunkkal, hanem átalános emberi értékekkel és minőségekkel is találkozhatunk.

Magát a terápiát egy olyan alkotó folyamatnak gondolom, amely egyaránt jelent belső tapasztalást, élményfeldolgozást, újraintegrálódást, kreatív alkotást, eddigi határaink átlépését, végül a világhoz és önmagunkhoz való viszonyunk harmonikusabbá válását. A közös munka során lehetőséget kínálok a hozzám fordulóknak arra, hogy rendelkezzenek a nehézségeik megértéséhez, megoldásához szükséges eszközökkel: pl. a hatékonyabb kommunikációval, vagy az egyes szerepeink egyeztetésével – összességében az egyre mélyülő önismerettel.

Eddigi szakmai tapasztalataimat felhasználva elsősorban életvezetési nehézségek, elakadások; pszichoszomatikus zavarok; szorongások; valamint párkapcsolati problémák, válási krízisek esetén igyekszem segítséget nyújtani a hozzám forduló egyének, párok és családok számára.

Elérhetőségek:

Telefon: 06/30 557-9898
E-mail: ferenc.liczenczias@gmail.com

www.liczenczias.hu